mit mondhatnék korábbi önmagamnak?

– Ahogyan azMerry_Christmas_by_toinjoints indonzék beszélnek, az pont olyan, mint ahogyan én beszéltem évekkel ezelőtt, az akkori főnökömnek. Akkoriban egyszerűen nem értettem, hogy miket beszél Manuela, aki a regionális, osztrák irodában volt pénzügyi igazgató. Én csak azt láttam, hogy az én embereim mennyire odateszik magukat. És nem értettem a főnököt… De az én munkám most, hogy a regionális központban dolgozom, sokkal másabb! És érdekes módon hiába kerültem feljebb a ranglétrán, sokkal könnyebb a dolgom, mint két évvel ezelőtt volt országos igazgatóként. De ami a leginkább más, hogy mostmár látom a fától az erdőt. 

Én nem értettem Manuelát. Mit beszél? Hogy lehet ennyire kegyetlen, érzéketlen,embertelen? Közben meg most éppen az ő szavait idézem. Most ott állok a másik oldalon, a regionáli központban vagyok és onnan nagyonis másként látszik az indonézok helyzete. Nagyonis… pontosan ugyanúgy, mint annak idején Ausztriából Magyarország. Igen, pontosan ugyanúgy… szinte ugyanazokat a mondatokat hallom, csak most a másik oldalon vagyok. Mintha az élet igazából csak tanitani akarna. Végülis mindenki csak azt kapja, amire számit. És én arra számitok, hogy az élet tanit, hogy fejlődni fogok. És most ez… pontosan ugyanaz, amit éveken át, pontosan 4 éven át nem tudtam megérteni, megtanulni.

  • Szóval ez igazán karmikus akkor neked.
  • Mindenképpen.Minden egyes nap olyan, mintha saját magamhoz kellene szólnom. De nem tudom, hogy mit szóljak.
  • De mit mondanál a 3-4 évvel ezelőtti önmagadnak?
  • Fogalmam sincs. Mert én csak attól változtam meg, hogy kiégtem.

Mikor kiégtem és99b1cff251253196 már érzéketlen lettem, és szerintem teljes mértékben alkalmatlan a munkámra, na, akkor mondta Manuela azt, hogy mostmár tudunk beszélni, mert felnőttem a feladathoz. Végre (?) Tisztán emlékszem a képre. A második emeleti tárgyalóban voltunk ,csak ő és én. Arról beszéltünk, hogy mi tévők legyünk a problémákkal. Úgy beszéltem vele, mint akinek semmi, de semmi veszitenivalója nincsen. Merthát nem is volt. Teljesen kiégett, kiüresedett voltam. És ő erre rámnézett és láttam, hogy felgyulladt az öröm a szemeiben. Végre! – mondta, – végre tudunk beszélni. Végre tudunk egy nyelvet beszélni! És évek után arra gondolok, hogy mi is lehetett az a nagy különbség? Talán, hogy egy lépéssel távolabb kerültem, hogy már láttam a fát és az erdőt is, még annak ellenére is, hogy már egyáltalán nem akartam ezt a fát, sem ezt az erdőt.
De éppen ilyen Manda is, az indonéz menedzser. Hihetetlen, ahogyan hallom a korábbi szavaimat az ő szájából, és hihetetlen, hogy ezekre a szavakra pontosan ugyanúgy válaszolok, ahogyan annak idején nekem válaszolt Manuela.

  • De akkor válaszolj máshogyan. Mondj olyat neki, amit annak idején magadnak mondhattál volna. – mondja Gergő.
  • Úristen, ha tudnám! Ha tudnám, mit kell mondanom! Ezen agyalok minden nap: mit is mondhatnék, hogy megértessem magam a négy évvel ezelőtti önmagammal? – kérdezem és felfelé nézek az égre.

Villámlik, megint. Mint annak idején otthon. Akkor nyár volt és gyors viharok. Itt az esős évszak van és szintén gyors kis viharok. Villámok, zápor, vihar, jön a zivatar. Mintha a világ sosem változna. Mindig minden csak ismételné magát. De szerencsére én már egy másik helyen állok. Talán csak azért, hogy tudjak tanulni ebből a viharból. Hogy végre megtanuljam, hogy végre rájöjjek, hogy végre megértsem a szerepem a viharban. A szerepem, ami folyton változik. De ennek a változásnak annyira hálás vagyok. Igen, tanulok. Még nem tudom, hogy mit, de tudom, hogy ez a tanulóidőm. És én igyekszem figyelni. Még ha most még nem is értem a helyem, a szerepem, még ha nem is tudom, mi dolga velem az Égnek, még ha nem is értem a tanulságom, akkor is, igyekszem. Figyelem ahogyan a helyzetek hasonlósága fájdalmasan vág belém. Milyen buta voltam! Milyen kishitű, milyen kicsinyes, milyen korlátolt és milyen nagyon közel voltam a fához! Hát nyilván nem láttam a fától az erdőt! Talán még a fát sem láttam magától a fától!

  • Anya, ilyan villámot láttam! – kiáltja Levi és hozzám szalad, mutatja ujjával a rajzot, amit az égen látott. – Igy cikázott! – és ide, oda mutat, aztán egy csigavonalban.
  • Csigavonalban ment a villám?
  • Igen! – mondja és nagyon izgatott.
  • Hát, akkor az nem semmi. – mondom és végigkövetem Levit a nappalin, amint elújságolja a villám vonalát Gergőnek, majd kéri, hogy olvasson neki a Gyűrűk Urából… és perszThe_modern_Princess_by_sugarcreame ő olvas is és én arra gondolok, hogy ennél kellemesebb nem is lehetne az a bizonyos “tanulóidőm”.

 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s