25 emelet luxus a szemétdombon

povertyA 11-edik emeleten van a szobám. A folyosón a szőnyeg úgy süpped be alattam, hogy kedvem támad levenni a cipőm és mezitláb menni a szürke szőnyegen. A folyosó kihalt. Általában üres a szálloda. A folyosó végén az ablakhoz lépek, nem tudok ellenállni a nagy, egész falat betöltő ablaknak. Ott lent, a világ, a való világ tárul elém. Jobbra, az albakomból is látszik, egész éjjel dolgoznak. Most is, hiába van sötét, nagy, reflektorokkal világitják meg az épitkezést. Éjjel nincs annyira meleg. De ilyenkor is körbelocsolják a területet, mert akkora port ver fel az épitkezés. A nagy daruval egy hatalmas tölcsért lógatnak ide-oda. Mit művelnek? Ahogy ráfokuszálok, látom, egy ember ugrik le a tölcsérről. Szóval a daru csak vitte az emberkét ide-oda. Mintha legofigura lenne egy játékban. Innen, a magasból minden méginkább abszurdnak tűnik. A kecskék aludni mentek. A kecskék, kik a hotel melletti telken laknak. Ma reggel megfigyelhettem őket, egyik követi a másikat, vannak birkák is, de azok nem érdeklődnek semmi iránt. De a kecskék! Van fekete és fehér és szürke, és kicsik is. Együtt laknak az emberekkel a szürke, összetákolt hullámpalák között. Aztán ott van jobbra mindettől egy pálmafás telek, amelyen akkor a szemét, mint a hotelünk első emelete. A néni reggel csak kilépett a házából – abból a bódéból, amit háznak sem neveznék, ha nem derült volna ki egyértelműen, hogy valaki lakik ott – és fellép kettőt a dombra, odaönti a vödrét. A szeméthegy mellett lakik, a pálmák árnyékában, a szeméthegy mellett, aminek az déli oldala most lángokban áll. Senki nem törődik vele. Ég majd füstöl, aztán lassan elég. Egy darab a szemétből a levegővel vált eggyé. Legalább eltűnt… gondolom, hogy ezt gondolják. Óriási a szemét mindenhol. A luxus szálloda, ahol lakom, 25 emeletes – bár valami csoda folytán sosem kerültem magasabb emeletre, mint most, amikor a 11-diken lakom – luxusnak nevezi magát, és egy szemétdomb mellett van. Vagy ha elvonatkoztatunk, mondjuk a közepén. Merthogy ugyan csak egyik sarkában van szeméthegy, de a másikban folyik a csatorna tele szeméttel és csak éppenhogy kilépsz a szállodából, elhagyod a vihogó biztonsági őröket, máris ott vannak a kecskék, és a birkák, és a kopasznyakú tyúkok és az emberek az úton fekszenek és vigyorognak rád és a motorosok kerülgetnek és rádkiáltanak, majd a taxisok ráddudálnak és aztán jön egy luxuslimuzin és nem is érted hol vagy… és igyekszel kikerülni az óriási gödröket és a kecskét, ki eléd vágtat és nem is nézni a bámuló, rádvigyorgó arcokra, akik talán nem is rajtad nevetnek, és nem nézni a kislányra, aki az utcán, a földről eszi a maradékot és nem venni levegő, amikor a csatornákhoz érsz és közben nem is gondolni mindarra, hogy fehér, európai, luxusból jövő, luxusban kelő és luxusban fekvő, irigyelt ember vagy és közben kétkézzel hesegetni azt az óriási bűntudatod, ami mindezért a hátad mögött oson, rádtapad, bőrödbe bújik, véredbe vándorol, és igyekszel nem is hallani mindazt, ahogyan zörögve, dörömbölve ropog a csontjaidban.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s