thaiföldi buddha és indonéz lógófülű, fekete kecske

0_luo-brothersThaiföld egy nagy, kövér buddha. Lassú, nyugodt, mosolyog. Föléje egy szerencsétlenkedő szolga napernyőt próbál tartani, de folyton megbotlik, de nem baj, a buddha csak mosolyog és a szolga tovább igyekszik. Van idő, van tér, mondja a mosolya és elnéző szolgájával, és magával, és turistáival, kik körülveszik és csodájára járnak. Háromágú konnektoraival, kacsahangú beszédével, csodálatos, szankszrit eredetű betűivel és 543 évvel későbbi időszámitásával különcködik.

Indonézia egy megtűrt rokon. Egy rokon, aki a koszból, mocsokból, vidékről jött föl lekendőzött asszonyával,  fekete, lógó fülű kecskéjével, tizenhat gyerekkel, akik a sok nullás, szines papirpénzekkel játszanak, amelyek semmit sem érnek. Összehúzott szemöldökkel, görcsörtökbe rándult homlokkal, szúrósan bámul rám, – főleg a kecske és a férfi – idegenre, mint egy látványosságra.

Egymás mellett állnak, Thaiföld és Indonézia és egymást nézik. Mindketten tele vannak aggatva ékszerekkel, felhőkarcolókkal, csillogó butikokkal, világmárkák méregdrága termékeivel, luxusautókkal és légkondis taxijaikkal. Thaiföld szolgái meg-megbotlanak, hajlonganak, bocsánatért esedeznek, fülig érő, arcukra festett mosolyukkal, Indonézia szolgái, kik csak fiatal férfiak, össze-össze nevetnek, leülnek az árnyékba és röhögcsélnek a helyzeten.

Thaiföld kövér buddhanyakában arany mini-buddha ragyog, Indonézia zsebében elrejtve egy ázsiai oroszlán makrancoskodik. Dzsungelre épült fővárosaikban igyekeznek nem nézni a tájra, sem a szemétre maguk körül, mindketten tekintetüket az ég felé forditják, de nem az eget nézik, hanem a felhőkarcolóik csúcsát. Indonézia büszkén, böfögve röhög és mutogatja a duzzogó buddhának, hogy lám-lám, az övé a magasabb, az övé a legmagasabb üvegből és giccsből, szennyből és nyomorból épült felhőkarcoló. És bár belül minden rohad, a falak mállanak, ablakok nincsenek, a felhőkarcoló áll, még mindig, bár egyik lábáról a másikra álldogál, mert a lábain égnek a szeméthegyek és elérte már a szunyogoktól hemzsegő sötétzöld csatorna is, ami körülöleli, átfolyja, artériaként szabadalja darabokra a várost. Indonézia vigyorog. Mind a 250 millió arcával. Százkezével elhesegeti az arcából felgyújtott dzsungelei füstjét és büszkén emeli magasba elanyátlanodott kistigriseit, 18 ezernél is több szigetét és közben t207852_10151713016791515_1939722529_nérdre borulva imádkozik a mikrofonokból felcsendülő, egymás szavába vágó, egymást túlkiabáló, imára buzditó énekre.  Többmillió demokratikus, lelkesen tüntető biztonsági őrével és lerágott farkú macskáival vigyorog, néha a markába röhög és veri a mellét. Ez Indonézia. A luxusszállodában nincs ablak és melegviz helyett csak valami büdös barna folyadék folyik.

Thaiföld nagy kövér hasa meg-megrándul a röhögéstől. Végül lemondóan csak legyint és felölti ötlettelen, festett mosolyát. Szolgái kifényezik a hasát, szobra elé német paradicsompüré konzervet tesznek és elemlámpát, hátha szeretne szoboristenük éjjel kisétálni a piacra. Kisisteneknek kis műanyag motor, mobiltelefon és Angry birds torta, mert biztos ami biztos, adjunk meg mindent az isteneknek, amit magunknak is szeretnénk. És az épitkezésen dolgozó munkásnők előtt, át-átrohannak a patkányok a piacon, hogy elfogyasszák a fák tövébe kitett piros italokat, a málnás fantát, amit a fa szellemének ajánlottak fel a thaiok.

Két országom között állok, én, az európai nő. Európai stilusban öltözve,egyik lábamról a másikra, ők pillantás nélkül bámulnak rám, Thaiföld távolságtartóan, lekicsinylő mosollyal,   Indonézia vigyorogva, farang és orangülé, mondja az egyik és a másik és összevigyorognak rajtam.

Bangkoki házunkban állok, nézem a meredező csontjait a háznak. Augusztus 28-a van, egyenesen repültem Jakartából imádott Bangkokunkba. A házunk feltúrva, bambuszrudakkal felállványozva, a liftben kifüggesztett thai és angol szöveg utal arra, hogy májustól augusztus végéig felújitják a folyosókat és a medencét. Bár mindezt eddig csak feltúrni sikerült, leverni a vakolatot mindenhonnan, hogy most csupaszon, csontjait mutogatva álljon a házunk meztelen és mi, mint megannyi mini-gekkó, fussunk, szaladjunk a porcai között. Van még három nap. De thai buddhánk mosolyog.
Három nap? Á, az idő végtelen.
Vagy nem is létezik.
Nem, inkább végtelen. Talán.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s