szemétdzsungel

20140907_122820Dzsungelváros, városi dzsungel. A kopasznyakú fekete csirke után veti magát Levi és közben rohan bele a szeméthegybe, hogy elkapja őket. Kho Samet egy sziget, közel Bangkokhoz. Egy Nemzeti Park. De nehogy azt hidd, hogy olyan, mint a miénk. Nemzeti park, ezért fizetni kell fejenként 200 bahtot, hogy beléphess. Azt hinnéd, hogy ebből legalább takaritanak. De nem. Dzsungel, város, szemét. Szemét város a dzsungelben vagy városi szemét a dzsungelben. Mindegy, hogyan nézzük. A lakosok széthagyják a roncsautóikat, nejlon zacskóikat, műanyag üvegeiket.
– Ha ez egy turista hely, legalább azt megtanulhatnák, hogy mi az, amit egy nyugati turista nem szeret. A szemetet – mondja Gergő és ámulva járunk a frissen elkészitett úton és közben jobbra-balra nézünk, ahogyan az emberi szeméthegy bekúszik az égig érő fák közé.
– Ide kellene egy szervezet, egyszerűen megtanitani a helyieket, hogy hogyan kell védeni a saját dolgaikat, a saját világukat, szigetüket – folytatja Gergő.
– Sok a természet, sok az ember, igyhát nem kell rá vigyázni – mondom és a család után nézek, akik kisrobogón elhagynak bennünket. Egy férfi, egy nő, egy csecsemő és egy kétéves forma gyerek, mind ugyanazon a robogón, vigyorogva, bukosisak nélkül.
– A biztonsággal biztos mi vagyunk tűl finnyásak… meghát az élet itt biztosan sokkal esetlegesebb, mint nálunk a biztonságra törekvő Európában.
– Kevés ember van nálunk és mindenbe jó sokat fektetett az állam. A tanittatás, szociális rendszer. Életben kell tartani őket – vigyorog.
– Itt meg bele is fulladhatnak a szemétbe.
– Az a hely a jó, ahol a múltkor voltunk, Chiang Daoban, lehet bérleni 500 bhatért óránként tévét, annak, aki olyan hülye, hogy tévét nézzen egy trópusi tengerparton.
Vigyorgok és tovább sétálunk. Mi nem a tévét nézzük, hanem a széthullott házakat és a friss épitkezést és a szemetet, amint az út mellett folyik. Levi később a kóbor kutyák között szaladgálva botjára, ami valójában egy fa fekete, kemény, botszerű termése, fel-feltűz nagy leveleket a partról.
– Mit csinálsz? – kérdezem.
– Csak segitek annak a néninek takaritani – mutat egy thai nénire Levi, aki a fehér partról igyekszik a faleveleket eltakaritani.
– Valóban… jobb, ha a szeméthez inkább nem is nyúlunk.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s