farang csipős

20140809_025016Az ételek az étlapon az alábbiak szerint vannak csoportosítva: Thai csípős, Farang csípős (azaz külföldi csípős), Kicsit csípős és Nagyon csípős. Ezek közül még a kicsit csípőset sem tudom megenni. Pedig nagyon próbálkozom. Minden nap eszem egy kicsi csípőset. De északon még durvábbak. Itt a chilit is chilivel eszik.
– Biztos a tűz az elemük. – mondja Levi
– Tűzzel mennek. Valóban.
Azért mégiscsak sikerült Levinek sima rizst és banánt szerezni és a hosszú, kimerítő út után a kis bungallóban lehajtani a fejünket éjszakára.
A héten három napot töltöttem Jakartában. Megmondtuk az ottani csapatnak, hogy be akarjuk zárni a programjukat, át kell alakítani mindent. Féltem, hogy mit szólnak. A hajnali repülés, a feszültség, a kialvatlanság bizonytalanná tett. A jakartai szálloda éjjeli homályában számok keringtek a fejemben. MI van, ha rosszul döntöttem? Mi van, ha rosszul számoltam? MI van, ha rossz tanácsot adtam Rodnak és holnap mindenkit elbocsájtunk fölöslegesen? Kergették egymást a fejemben a rémisztő gondolatok.
– Csak azért vagy ilyen ideges, mert hajnalban keltél, a repülő késett, nem aludtál, stresszelsz. – mondogattam magamban és Gergő hangját hallgattam – Segítek kiszámolni, amit szeretnél. – Éjjel egyig fennvoltam, újra és újra átszámoltam, Thaiföldre telefonáltam Gergővel egy órán át, hogy biztos legyek benne, hogy másnap jól döntünk. Gergő megnyugtatott annyira, hogy aludni tudjak. Nem szabad hagynom, hogy bepánikoljak… – mondogatom magamban.
Két éjszaka, három nap. Nehéz döntések, de végül is minden jobban sikerült, mint amire számítottam. Majd megint hazafelé egy órás várakozás a repülőn.
– Olyan, mintha a jakartai dugóban ülnénk – mosolyog Rod a másik ülésről, mert a pilóta most mondta be, hogy még itt fogunk állni húsz percet a repülődugóban.
– Mindig eszembe jut, hogy Nikki egyszer hat órát ült a jakartai dugóban egy taxiban! Az aztán a durva. Ilyenkor gondolok arra, mennyire fontos egy városnak a közlekedésfejlesztés. 10 milliós város és még egy metrója sincs. Semmi kötött pálya, villamos, vonat, metró… és még csak nincs amolyan motoros taxi sem,mint a Bangkokban.
Csütörtökön este 11-re érek haza. Hulla vagyok. A fiúkat megölelem és beszéltetni kezdem őket.
-Megvettétek a vonatjegyeket Chiang Maiba?
– Jaj, hagy’ én mondjam!!! Hagy’ én! – Levi izgatott, táncol, vigyorog, egyre gyanúsabb az eset.
– Nem fogod elképzelni – vigyorog Gergő is és már most -félek, hogy mi történt.
– Hagy’én!! – kiáltja Levi és olyan izgatott, hogy fel-alá ugrafincál. Gergő bólint és Levi elkezdi. – Nem tudod elképzelni, anya, milyen nagy kalandokban lesz részünk.
-Úristen, mondjátok már, mert már nagyon aggódom.
– Sajnos nem volt már hálókocsis jegy Chiang Maiba. Már hetekkel ezelőtt elkelt.
– És akkor?
– Nagy kalandokban lesz részünk, anya! A többiekkel utazunk, a helyi arcokkal, a rendes üléseken.20140809_030201

Kimerült vagyok, kialvatlan és holnap kezdődik a hosszú hétvégénk úgy, hogy rögtön 20 órát utazhatunk, egy egész éjszakát és egy fél nappalt egy vonaton ülve. Csak azért nem sírom el magam, mert Levi annyira lelkesedik. Gergőre nézek, ő bocsánatkérően felhúzza a szemöldökeit.
– Na, menj aludni, hogy előre kialudd magad – mosolyog, én meg hozzábújok.
– Sajnálom, öregasszony vagyok, fontos nekem az alvás…
– Ne aggódj, visszafelére már van hálókocsink.

 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s