barlang para

– Nem tudunk fel20140810_122926menni a hegyre, Levi.
– De ott a sárkány!
– Nem hallottad, most mondta a házigazda, hogy az esős évszakban nem lehet felmenni és egyébként is kell vezető oda. – Gergő Levire néz. Együtt tanulnak angolul, lehet, hogy Levi már tényleg értette, amit a nő mondott? Végülis Gergő unszolására ő szokta kikérni a számlát és magának rendel is angolul.
– Elmegyünk a barlangba. Van itt egy szép templom és egy barlang. – mondom és a rajzolt térképet böngészem. Itt vagyunk a dzsungelben, a szabadtéri étteremben a gyerektenyérnyi pillangók és a megvadul20140809_185755t szúnyogok figyelmeztetnek.
– Hatalmasak a fák!
– És milyen édes ez a kecske!

Mindenkinek más tetszik. Levi a kecskét eteti, Gergő a fák koronáját igyekszik befogni. A fák egymásba ölelkeznek, csak bámulva nézem a természet művészetét, a kacskaringós indákat, az ágakat, amelyek egymáshoz simulnak és olyan tökéletesen illeszkednek egymáshoz, amit emberi alkotással lehetetlen lenne megteremteni. Az első délelőttöt a szemerkélő esőben a barlang keresésével töltöttük. Eltévedve a szemétlerakóhoz értünk. A falu kis 20140810_110707házai egymástól nagyobb távolságra, beláthatatlan utcácskákban kanyarogtak. A földúton felfelé indultunk a hegyre fel, ahol a felhők leszálltak a völgyekbe. Az első kanyarnál gyanússá vált az út, mert rengeteg kóborkutya állta az utunkat és jobbra a szakadékban nagy szeméthegyek. Egy férfi jött felfelé, motorjára szerelt, bütykölt kis kocsival. Megkérdeztük, merre van a barlang, mutogattuk a térképen is, ő meg hol erre, hol arra mutogatott. Mosolyogtunk, majd összenéztünk Gergővel.
– Na, itt ember legyen a talpán, aki a helyiek testbeszédét megérti.
– Egyszer azt mutatja, hogy erre, aztán hogy erre semmiképp ne.
– Mindegy, menjünk a leginkább kitaposott ösvényen.
Közben, míg mi a fickóval beszéltünk, Levi a földről felvette a nagyobb szemeteket és a fickó kocsijába dobta.
– A szemetet vitte el… én csak segítettem neki – mondja magyarázatképpen.
Jobbra kanyarodva hirtelen 20140810_110943a dzsungelfaluban előbukkan egy aranytemplom. Már kezdjük megszokni a thai világot, meg sem lep annyira, hogy lépten nyomon, meglepő helyeken aranykupolákra lehet akadni. Levi bambuszbotjával végighadonászik az összes arany-fehér sárkány orra előtt, majd tovább indulunk a legszélesebb, legjobban kitaposott úton.
Egy piac, egy ezer éves templom, egy kapu, egy néni, aki százféle gyömbért árul és van végre banán is Levinek. A kapun belül pedig látjuk, hogy keveredik az ezeréves szentély a heggyel, ahogyan benövi a dzsungel, ahogy visszaveszi a teret a templomtól és közben szerzetesek épületei, arany buddha szobrok, előttük kis perselyek.
– Akarsz adományozni? – kérdezi Levit Gergő és máris mindannyian kiválasztunk egy-egy szobrot, akinek bahtot adunk.

20140810_112059A tó fölött kis hídon kelünk át, naracssárga ruhás fiatal szerzetesek etetik a szent a halakat. A lépcső egy kapuhoz vezet.

-Itt van a barlang? – a pénztáros bácsi csak bólint és már tépi is le a jegyeket.

– Nézz oda, ki van írva, hogy vezető nélkül nem szabad bemenni. – mutatom Gergőnek. Körbenézek.

-Itt egy csoport, csatlakozzunk.

A cseppkőbarlang az épített szentélyeivel, a múlt, a jelen, a jövő, a misztikum és a természet keveréke. Az arany buddhák ölében műanyag üveges vizek vannak, hogy nehogy szomjan maradjanak! A cseppkövek nevei: elefánt, pamut, kókuszfa. Egy nénit bérelünk fel végül, aki az olajlámpását ringatva a kezében elindul előttünk egy sötét lépcsőn felfelé.

– Levi a botodat hagyd itt és maradj mellettem. – mondom, de olyan sötétség fog közre, hogy minda20140810_111103nnyian csak a kis fénygömböt nézzük a lábunk előtt. A barlangból kifelé denevérek szállnak és a néni felemeli a lámpást

– Batman – mondja és fogatlan mosolyt dob a gyereknek. A nagy terem szélére botorkálunk. Egy kis üregre mutat,majd hirtelen legugol és a kis lyukba bebújva eltűnik a szemünk előtt. Levi minden szó nélkül követi. A nyílás olyan pici. A sötétség lassan a hátam mögé férkőzik. Gergő is eltűnik a tér szakadásában én meg csak állok ott.
– Én nem. Sajnálom. Én nem tudok itt bemenni – megrohannak a rémálmaim, amikor barlangokba vagyok beszorulva. Normális vagyok? Hát miért jöttünk ide? Én nem is tudok barlangokban mászkálni!
A kis lyukban Gergő arcát látom, mellette Levi kuporog mellette.
– Gyere, ez csak egy kis kapu, gondolj arra, hogy csak át kell bújni valami alatt.
De én egyre jobban reszketek. Hátrálni kezdek.
– Sajnálom, nem tudok…
– De szívem, akk20140810_112953_LLSor mit csinálsz, itt maradsz? Nézz hátra, itt nem maradhatsz. – hátrafordulok. A feketeség orrbavág. Nem látni semmit. A nagy feketeség kizár a térből. Itt valóban nem maradhatok. Kitaszít a sötétség.
– Anya, semmiség, hidd el – Levi is mosolyog.
– És… mi van ott… másik olyan üregek.
– Nem, itt már nagy a tér – Gergő a kezét nyújtja. – Csak fogd meg a kezem és gyere. Egy pillanat az egész.
Tudom, hogy nem várhatok. Hirtelen csak Gergő kezét látom. A kezemet a kezébe helyezem és máris a hasadékban vagyok és botorkálok tovább, tényleg, már fel is egyenesedhetek és ott libeg előttem a lámpa fénye megint.
– Jól van, jól van, madame – mondja a nénike biztatva. Reszketek. Gergő megölel.
– Anya, ugye látod, nem is volt olyan nehéz.
Gergő megölel, én reszketek.
20140810_120803A nagy teremben elefánt anya és elefánt bébi cseppkőszoborok állnak. Mindet szépen végignézzük, Levi ujjong. Újabb hasadékhoz érünk. A néni rámnéz.
– Madame. One way, no exit. – biztatva rám néz. Ez az egyetlen út van, értem én. Mindenképp erre kell menni. Nézem a hasadékot.
– Oké? – kérdezi a néni.
– Oké – mondom és ő megy előre, aztán én, majd Levi és Gergő átpréseli magát a hátizsákjával. A távolban más fényeket látok, mások is vannak it, olyan,mitn egy nagy múzeum,mikor kihagy az áram. Hiszen itt nagy a tér. És tényleg. A második hasadék már nem is hasadék, már csak egy lépcső a továbbiakhoz.

Az út végén száz bathot adunk a néninek, de én olyan hálás vagyok neki, hogy akár az összes pénzem neki adnám. Mosolyog, megköszöni és egy másik járat felé mutat, ott van betonút, neonlámpa, korlát. Továbbmegyünk, megnézzük milyen kitartó a természet zöldje, ahogyan a barlang sötétjében kibújnak kicsi zöld növények, páfrányok és megölelik a neonlámpát. Fény, fény – kiáltják némán. A barlang végéhez érünk. És ahogy több kis szentély mellett elmegyünk, elérkezünk a legvégsőhöz, ahol az aranyos, manószerű kis lény törökülésben ül. A szobor kisebb,mint Levi, mellette egy aranyszobor, fején napkorona.
20140810_120749– Nézd, anya, ennek az istennek adtam adományt.
– És nézd,miket hoztak ide az emberek! – A szobrok mellett üdítők, chips, focilabda, barbi baba.
– Nézd, egy Angry Birds torta!
– Egy torta! – minek egy torta a szent szobornak?
A másik barlangpolcon kis szobrok, mellettük adomány motor.
– Legalább az ő méretük. Kis szobroknak kis motor.
Csodálkozunk, fényképezünk, mások jönnek, imádkoznak, fényképeznek, adományoznak.
Mikor kiérünk a barlangból már fogalmam sincs hol vagyunk és miért.
– A pánik kitisztította a lelkemet. – mondom.
– Nagyon büszke vagyok rád. Megküzdöttél magaddal. Végülis az ilyen szent helyek erre vannak.
– nagyon gyenge a testem, de olyan… tiszta belül. Olyan nagy a fehérség.
– mint sírás után, nem?
– de, tényleg. – mondom. – Köszönöm. – és tudjuk mindketten, hogy a szó nem elegendő, hogy kifejezze az igazi érzést.

20140810_115041_LLS

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s