mit eszünk

thaifood1Minden nap a halétteremben eszünk, de ma a Yeekbe, ami olyanokban farang, amiket épp nem kedvelek: fémnek tűnő műanyag fehér székek, fehér, habos dizájn, művirágok. Kinézve az étteremből az utcára vicces módon torzítja a képet a falakat körülölelő zöld műfű és a derékig érő bokrok szemben.
– Jé, olyan, mintha csupa zöld lenne Bangkok…- nevetek és mutatom Johannának a kilátást.
– Sőt, innen még csönd is van – válaszolja.
Közben meg a dugóban állnak a buszok, ajtajuk nyitva, az emberek az üvegnek dőlve szundikálnak. A busz feneke kint van, hátsó ajtaja nyitva, kilátszik a füstölgő motorja. Az utcán napernyős nők sietnek ebédelni. Itt a japó fehérség a divat, ezért teljes menetfelszerelésben, búvárruhában fürdenek a gyerekek is a medencékben. Aztán elvágtázik a járókelők között egy motoros taxi.
Ma mindenki lazacos dolgok kért, Americano, a brazil, aki jobban európai,mint bármelyikünk, Charlotte és Johanna is. Én tésztásat, mások rizseset ilyet és olyat. Johanna most jött vissza otthonról, Franciaországból. És hogy milyen volt otthon?
– Tudod milyen,mikor hazamész! Rengeteg a teendő, sosem elég az idő.
– És hogy van Toulous, az én városom? – kérdezi Americano és mi meg csak nézünk, hogy hogyan lehet egy brazil srác városa Toulouse?
– Ott jártam egyetemre, aztán két évet Párizsban laktam, de még akkor is visszajártam oda, mert ott dolgoztam. A kedvenc városom. És az ételek… az aztán a csoda!
IMG_1526_resizeAztán mindenki elmeséli hol járt a hétvégén és hova tart. Charlotte Balira megy, Americano Ko Samet tengerpartján volt és szárnyas motorcsónakkal szárnyalt át a tengeren. Ahogy meséli látom a szemében az élvezetet, nagyokat csattant a tenyerével, ahogyan mutatja, hogy ütközött a hajó feneke a hullámokhoz. Én tutira berosálnék… – gondolom magamban.
Johanna mindenhez hozzáteszi a legfontosabbakat, hova milyen járművel érdemes menni, hol érdemes inkább ott aludni, melyik a legolcsóbb utazás és melyik a legjobb program.
– Te tényleg jobb vagy, mint bármelyik utazási iroda… – mondom megint elismerően. Tényleg, Johanna aranyat ér.
Aztán megérkeznek a lazacok és gyorsan befaljuk. Itt a Yeekben kicsi az adag, bár nagyon puccos, de közben a kiszolgálás elmaradott, lassú és furi. Ma egy kábé 12 évesnek látszó lány a pincér. Bár biztos idősebb, de az azért látszik, hogy nincs tapasztalata. Simán kihozza Charlotte szódáját úgy, hogy elfelejti kinyitni az üveget (amit csak nyitóval lehet).
De legtöbbször a halétteremben eszünk. Az irodából kilépve balra kanyarodva az első utcán van a halétterem. Nem ez a neve, de mi így hívjuk Johanna után. Valójában senki nem tudja a nevét. Kívülről olyan, mint a többi hely, a külső, szabadtéri része kb üdítőárusító hely és mosogató. Aztán kicsivel beljebb találsz egy hosszúkás helyiséget, aranyos kis festett asztalkákkal sorban. A felszolgáló fiú beszél angolul és még az étlap is angolul van, szóval nagy szerencsénk van. Bár már megtanultam Johannától a fontos szavakat: Namplao, azaz víz és Mai pet, azaz nem csípősen.
Az első étel, amit eszek, az, amit Johanna ajánl. Rákok rizsben, szószban. Olyan gyönyörűségesen finom, hogy később ez lesz a kedvencem. De aztán szépen sorbaeszem az egész étlapot. Gergő is itt eszik először kedvére való thai ételeket és még Levinek is van megfelelő étel. Amiben sem chili sem cukor nincsen….
Bár általában nehezen megy vele az éttermezés, ami azért is felettébb zavaró,mert itt sokkal olcsóbb az éttermezés, mint az otthon főzés. De szerencsénkre imádja a rizst és itt az aztán bőséggel kapható. Például a boltban 20 kilós kiszerelésben lehet rizst kapni… először azt hittük kutyakaja. 🙂

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s