thaiul a vicces

20140703_120527Tele hassal mentünk vissza a terembe, ahol nemsokára beszédet kellett mondanom.

  • Nem vagyok hajlandó izgulni – magyaráztam magamnak és a hatha jógalégzést kezdtem gyakorolni. Be kell mutatkoznom, aztán pár bátoritó szót szólni, valami lelkesitőt, valami kedveset, valami közvetlent, valami keresetlent, hogy ne érezzék azt, ohgy itt jön ez az európai aztán megmondja a tutit, hogy mit csináljanak vagy még arra sem vagyok hajlandó, hogy arra gondoljak, hogy az keringhet a fejükben, hogy miért is vesznek fel folyton külföldieket? Nem vagyok hajlandó többet azon rágódni, hogy milyen negativ dolgok járhatnak a fejekben, a mosolygós arcok mögött, ehelyett arra koncenrálok, hogy mit is mondhatnék.

Chuchai, azaz Pi’Chu int, és mintha a nevemet is hallottam volna a kacsaszerű thai beszédben, bár elég nehéz mindezt megitélni, mert ugyan Kriang éppen a mikrofonba beszél és néha rám is néz, mégsem egyértelmű, hogy most álljak-e fel, vagy mi legyen? De Chuchai mosolyog – persze, mint mindig, és mint mindenki – és int, hogy lépjek a szinpadra a kitüntetett kis oldalsó kanapémról. Legalább amig forditják a mondataim, van időm kigondolni a következőt… És keringetenk a fejemben a sorok, hogy mit mondjak, ami lelkesitő lesz, és személyes, ami mosolyognivaló. De már az első mondatomnak elbukom a számitásom, mert olyanon nevet az egész csoport, mind a 150 emberke, ami szerintem egyáltalán nem vicces. Végigmondom a szövegem, de közben azon pörög az agyam, hogy miért is gondoltam azt, hogy a világ másik végén is ugyanolyan a vicc és ugyanolyan a meghatószöveg? Talán mert ez alatt a 3 munkanapom alatt sok külföldivel találkoztam az irodában és az ott dolgozó thaiok is hozzá vannak szokva az amerikai, európai, ausztrál humorhoz. Például mindenki, kivétel nélkül kezet nyújtott nekem a bemutatkozáskor…

Mindenesetre a beszédem lement, számomra lelkesitő volt, minden bizonnyal más európai számára is az lett volna. Hogy nekik milyen volt, azt csak később tudhatom meg, ha egyáltalán valaha megtudom. 20140703_120622Mindenester jó volt a hangulat, meg is nevettettem őket, bár nem tudom, mi volt abban a vicces, hogy Hello minndenki!-vel kezdtem, azátn meg mondtam, hogy ez a harmadik munkanapom. Na mindegy, végülis a lényeg, hogy nevettek és aztán is serényen mosolyogtak rám.

Én meg az itt tervezett két év alatt csak rájövök majd, hogy mi a vicces neki és mi a megható…

 

Advertisements