Santa Cruz és a szabadság

tenerife graffitiTenerife más. Igencsak másabb, mint Las Palmas, vagy Arguineguin. Már eldöntöttük, hogy délen, Arguineguin környékén keresünk lakást. Hajniék meleg fogadtatása, a folytonos jó idő és a meleg visszahozta a kedvünket, melyet Las Palmas elrabolt. De ne legyek gonosz Las Palmas-szal! Hiszen ebben a városban kellett szembenéznünk a megérkezésünk rémisztő tényével. És még ráadásul Milyt is lerohantuk a sok hülye kérdésünkkel.

– Mennyi itt az átlagfizetés, mindig ilyen az idő, hol vannak a turisták, mik ezek a nagy víztározó dobozok a házak tetején, mennyibe kerül a lakásbérlés, milyen az egészségügy? – és csak folyt belőlünk a kérdés, ők meg, Mily és munkatársa, Regina alig tudtak válaszokat adni. Aztán meg csak hallgathatták a hümmögésünket. Mindenfélét kérdeztünk és csak néztünk és néztünk. A város leginkább olyan volt, mint Dél-Olaszország városai. Szedett-vetett házak, graffitik, nagy, üres telkek a házak között, különböző nagyságú és kinézetű házak, ugyanolyan utcák, amelyen folyton eltévedtem és mindenféle színű népek, feketék, arabok, hangos kiabálások és hosszú, több kilométeres part. Minden olyan idegen! Pedig egy csomó minden teszett! Tetszettek a bodegák, amelyek bort árultak és tapast, azaz lehetett tálakban venni sajtokat és kolbászokat és sokféle nagyon jó bort, meg tetszett a színessége is, hogy az iskolába, ahová Benji járt, egy darab fehér gyerek sem járt, mindenki bevándorló, ferdeszemű vagy fekete vagy csak amolyan fogalmamsincshonnanjött. De jó, hogy itt van! Valahogy mindenkivel kapcsolatban ez volt az érzésem, az emberek belakták a tereket, otthon voltak. A Santa Catalina téren a nagy napernyők alatt a kanárió bácsik kártyáztak, a külföldi idős néni viccelődött a pincérrel, miközben konyakot rendelt. Volt valami afrikai vagy inkább kolumbiai a helyben. Miközben mégis annyira európai volt minden. A buszok pontosan jártak és tele volt a város turista információkkal. Múzeum és bevásárlóközpont, sugárutak és körutak. A város egyik legjobb részén volt Mily hostele és a lakása is. Egy elkeskenyedő szakasz a sziget végében, ahonnan bármelyik utcán indulsz el, a tengerhez jutsz. De nem volt időnk és a lelkünkben elég tér, hogy szeretettel töltessük be a városról alkotott képet. Vegueta  tetszett a legjobban. A régi városnegyedben végre volt egLas-Palmas-De-Gran-Canariay nagy piac. Olyan, mint nálunk a vásárcsarnok, egy régi ódon épületben. És volt benne halpiac és még turkáló is! Jaj, azok a pesti turkálók! Itt semmi ilyen nincs! Aztán voltak kolonista házak, olyanok, amikre gondolsz, mielőtt Spanyolországba utazol. De a legérdekesebb az a rész volt, ahol hirtelen az elhagyatottság találkozott a belvárossal. Az úton fölfelé egy dombra, ahol csak úgy, össze-vissza csatangoltunk, a szívünket követve megláttuk a nagy színes kilátást. A másik hegyoldal olyan volt, mint Rio de Janeiro favellái. Az egész domb tele színes kis házakkal egymás hegyén hátán. Nem látszott kedvesnek, sőt, inkább félelmetes volt a szegényessége. Vagy talán a favellákról bennem élő kép ugrott elő? Nem tudom. Mindenestre egy betonkorlátnak dőlve kértem Gergőt, hogy fényképezzen le vele. A kanárió favellák. Hogy mennyire szegények, azt nem tudni, hogy mennyire elhagyatottak, azt sem. Itt nehéz megítélni, hogy ki a gazdag. Mert a gazdagság nem úgy néz ki, mint nálunk. Lehet valakié az egész utca, amin sétálunk, és mindegy, hogy minden második ház helyben csak egy hézag áll, vagy leégett, ledőlt falak, vagy lehet valakié egy ház, ami az utcáról csak egy ajtó, aztán felülről meg látod, hogy három ház helyét foglalja el és olyan kilátásos tetőterasza van, hogy arról még Afrikáig is ellátni.
És más volt Tenerife is. Jaj, de mennyire más! Addigra már éppen hogy megismerkedtünk Las Palmas-szal. Nem mondhatnám, hogy nagyon, de már találtunk tetsző dolgokat, találtunk elhagyatott, ősrégi sikátorokat és egy antikapitalista kis bárt, ahol a globalizáció és a társadalom kérdé154409_10151548490896915_1969022245_nseiről tartottak rendszeresen előadást. Itt akartuk megnyitni a bankszámlánkat is először. Mert Gergő kinézte a spanyol etikus bankot. De a címen csak egy bárt találtunk, azt is zárva. Viszont a kirakatában rengeteg antiglobalista plakát, forradalmi üzenetek. És még egy meglepő dolog: egy plakát, amely párját a templomban láttunk! És nem a bár reklámozta a templomot, nem! A templomban antikapitalista plakát volt, amelyen rendezvényre hívtak, szabadegyetemre, hogy tudatosságodra ébredj! Na ez az! Ezért jöttünk épp ide!
De Tenerifén nászúton voltunk. Legalábbis ezt mondtuk magunknak. Mert Mily vállalta, hogy vigyáz Levire azon a hétvégén, legalább Benjinek lesz egy cimborája, és mi csak menjünk el nyugodtan Tenerifére kettesben. Először nem tartottam jó ötletnek, mert amióta elindultunk ragaszkodtam ahhoz, hogy Levi mindig velünk legyen. Fontos volt nekem, hogy ugyanazokat a dolgokat élje át, mint mi. De mikor láttuk, hogy a Las Palmas-Santa Cruz hajójegy 20 euró csak egy főnek és csak oda, akkor meggondoltuk magunkat. Végülis Levinek nem olyan nagy élmény végigjárni egy várost, nélküle meg gyorsabban tudunk haladni és még romantikázni is van időnk.
Egy kétszáz éves házban laktunk, Carmennél, aki egy tündéri nő volt. Arca felragyogott, mikor odaértünk, mert már többször hívott minket, de mi nem hallottuk, nyilván a nagy széltől és a hajó hangjától, amivel jöttünk. A háza csodálatos volt! Nagy, öt méteres belmagassággal, régi, sötétbarnára festett fa spalettákkal. És Carmen maga! Úgy negyven éves lehetett, de két kislánya volt, akkorák, mint Levi. Az édesapjával vezette a tenerifepanziót, de még a nagyapja nyitotta meg. A ház több szobából állt, és a belső udvaron nagy pálmafák sorakoztak. A házban lakott Carmen apja is, egy idős bácsi, de lehet, hogy Carmenék is, de ezt nem értettem pontosan. Carmen folyton beszélt, nagyon kedves volt és amint hallotta, hogy még sosem jártunk Santa Cruzban és fogalmunk sincs merre induljunk, rögtön elővett egy nagy térképet és jelölgetni kezdett.
– Ide mindenképp menjetek el, és itt van a piac és La Laguna, oda villamossal is lehet menni, no meg a Teide! Mindenképp fel kell mennünk a Teidére, a nagy hegyre! – És fotókat kezdett el mutogatni az iPhone-ján, ami a férjét mutatja, amint a Teide tetején jár. – Most is épp ott van – mondta és látszott rajta, hogy le van nyűgözve. Azt nem tudtam megítélni, hogy a Teidétől, a férjétől,  vagy mindattól, hogy ezt velünk megoszthatja.
– Kocsit béreltek? – kérdezte, de sajnos erre most már egyre szomorúbban mondtuk, hogy nem, mert nincs jogsink. Pontosabban nekem van, de én rosszul látok, Gergő meg tud vezetni, de nincs jogsija. Látjuk már, hogy mennyire kéne ide a jogsi.
– No nem baj! – és elkezdett telefonálni, hogy megtudja, hogyan is lehet gyalog feljutni a 553409_10151548493766915_1970226808_nTeidére. Persze a közeledés elég vad volt, egy nap az egész út, de reggel hat körül kell indulni és csak este érsz haza, no meg nem is olcsó. Akkor jöttünk épp rá, hogy Las Palmasban hagytuk a bankkátyát és nincs elég készpénzünk. Szerencsére azért annyira elég volt, hogy a szállást ki tudtuk fizetni és a többit, de a Teidére már nem maradt pénz.
– Nem baj, majd legközelebb  – és mosolyogtunk.
Carmen volt az első, akivel spanyolul beszéltem és nagyon örültem, hogy szinte mindent megértettem. Nagy örömmel vetettük bele magunkat a városba. Kettesben! Végre! És milyen jó is volt!
– Nem is éreztem, hogy ennyire szükségem volt erre, hogy így kettesben legyünk – mondtam Gergőnek andalgás közben.
– Ez a mi nászutunk – mondta és szorosan megölelt – menjünk, együnk egy étteremben, hiszen meg akartad kóstolni a helyi halakat, nem?
És mentünk és kóstoltuk a bort, a halat, néztük az ezer éves fákat, a parkokat, a házakat. A város sokkal élettel telibb, elitebb, városiasabb, elegánsabb volt, mint Las Palmas. És tele van nagy, zöld parkokkal és virágerdőkkel! A piaca pedig igazi régi piac, halakkal és szivarral. A városban az utcák sokkal rendezettebbek voltak és régebbiek, nem volt annyi házhézag, ledőlt épület. Annál több volt a graffiti, a street art.
– Jaj, de imádom az ilyeneket! – mondtam és máris fotóztam. Itt most turisták voltunk, a velejéig. Nem kellett gondolkodnunk, hogy jó lesz-e itt, hogy tetszik-e, hogy tudunk-e itt lakni? Egyszerűen csak élveztük.
– Le kell fotóznom Las Palmasban is, a Las Canterason a strandon azt a graffitit! – mondtam, mert elhatároztam, hogy összegyűjtöm a graffitiket – amikor a parton feküdtünk, emlékszel?
Mennyire meghatározó volt az is! A graffiti két embert ábrázolt, ahogyan az egyik a 10635915_10152393600941915_914969933990367956_nmásikat fejbelövi és közben ki van írva, hogy Capitalism!, szóval fejbelövik a kapitalizmust. De nem ez volt az emlékezetes, hanem sokkal inkább a történés, ami akkor ért minket ott, a Canterason. Mert elfáradtunk már abban, hogy Las Palmast elejétől végégig bejárjuk és ledőltünk Gergővel a part mentén egy kőkerítésre, ami a játszóteret választotta el a strandtól. Levi a távolabbi játszótéren játszott. Mi elszenderedtünk egymás ölébe hajtva a fejünket, amikor nagy kiabálást hallottunk.
– Mi lehet ez? – gondoltam – biztos nem nekünk szól! – aztán – hátha nem szabad itt lefeküdni! – gondoltam egy pillanatra, majd felpillantottam. Egy nő és egy férfi állt előttünk, és nekünk kiabáltak miközben a játszótérre mutogattak.
– Nino, nino!
– Si, si- mondtam és néztem is a játszótérre, ahol ott ült Levi, fogta a térdét és nagyon keserves hangon sírt. Odarohantam. Persze nem volt semmi komoly, a sírás hangossága inkább annak szólt, hogy végre halljuk már meg.
– Leestél?
– Igen. És idejött az a néni és bácsi – mondta.
– És? Mit mondtak?
– Nem tudom. De én mondtam, hogy nem értem, aztán eszembe jutott, hogy mit is tudok spanyolul „no espanol” mondtam és felétek mutattam.
– Jaj! Nagyon büszke vagyok rád! Te, „no espanol”! – mondtam és magamhoz szorítottam.
És most itt, Santa Cruz-ban, Tenerife fővárosában erről beszéltünk Gergővel a grafitik láttán.
– Mennyire bennünk volt, hogy hátha valami rosszat csináltunk! – mondom megdöbbenve.
– Igen, én is rögtön erre gondoltam.
– Tök durva,nem?  – mondom – valahogy belénk van ragasztva, hogy ha rádkiabálnak, akkor valamit nem szabad! Jaj, mennyi idő lesz ezt kitörölni magunkból és igazán szabaddá válni?
És a hippi lányokra gondoltam, akiket Las Palmasban láttunk, gitárral a hátukon, mezítláb mentek a betonúton. Csak mi néztük meg őket. Állítólag egy nagy hippi kolónia lakik La Gomerra szigetén. És ha véletlen ide tévednek, akkor nekik még cipő nélkül is be lehet menni a boltba, pedig az szinte mindenhol tilos.
– Itt szabadok vagyuk! SZABADOK! – mondom szinte magamnak – milyen furcsa. Nem is tudtam eddig, hogy mennyire nem vagyok szabad.
És erre fel megmássza Gergő az ombu fát.
– Ez a kedvenc fám! – mondja – Olyan, mint egy mesében, nem?540692_10151548530071915_377076696_n

És valóban, a fa óriási és a hosszú ágait mintha lefelé növesztené, mert különböző vastagságú ágak közül vannak, amik hagyományosan fölfelé íveltek, lombot hajtva, de sok, talán húsz, huszonöt is, felfelé hajlott és belekapaszkodott a földbe.
– Ezek az ágak idővel újabb törzsek lesznek – magyarázta Gergő – és az egész olyan, mintha egy erdő lenne. Egy fa, egy erdő.
– „sok a levél, de egy a fa” – idézem a Zöld urai című animációs filmet, amit nemrég láttunk még Pesten Levivel.
– És Ausztráliában ezek a fák olyan nagy alagutakat alakítottak ki, amelyekben át lehetett kelni – és ahogy meséli, látom magam előtt az erdőt, melyben a fák sok törzzsel kapkodnak a talaj felé és egymásba.
– Perdona! – szólok a pincérhez még délután – mi a neve ennek a fának?
– Ombu – mondja és én elismétlem, hogy jól megjegyezzem. A mesebeli fa, az ombu, melyet éjjel, hazafelé megmászott Gergő én pedig közben úgy éreztem, hogy itt az ideje levetnem magamról azt a félős, kelet-európai, biztos-valamit-rosszul-csinálok életérzést, hogy végre valóban szabad lehessek minden cselekedetemben!

 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s