megérkezéses pánik

kanari argui– Milyen más most ez a graffiti,nem? – kérdezte Gergő, amint az arguineguin-i kikötő fala mellett mentünk el. A fal, ahová egy halászhajó, és egy szent voltak festve, meg halak. Egészen jó volt.
– Mire gondolsz, nem értem.
– Hogy mikor először láttuk,milyen másnak láttuk. És most, hogy itt lakunk…
– Ja, értem. Hogy új volt, hogy érdekes, hogy csak turisták voltunk.
Bár még mindig turisták vagyunk valójában. Sőt, nagyon is sokan turistaként élnek itt, a szigeteken,  meg főleg Arguineguinben, turistaként, akár egész életeken át.
– Most, hogy már van itt lakásunk, most, hogy már nem csak egy-egy napra vagy hétre jöttünk – folytatja. És én tudom, mire gondol.

Egy hónapja vagyunk Kanári szigeteken. Az első, sokkoló, kétségbeesett napok után megérkeztünk délre, Arguineguinbe. Minden új volt, ezért érdekes. De minden kevés volt, szürke, fantáziátlan. Kikötő, mely csak azért érdekes, mert egy kikötő. Nyilván otthon, Budapesten nem vagyunk tengeri kis kikötőkhöz szokva. Egy nagy graffiti, érdekes, a szenttel, a városka nevével, érdekes. Ezer szögben lefotóztam, hogy feltegyem a facebookra. Itt vagyunk, itt járunk, itt lakunk, itt eszünk, stb. Folyamatos kényszer, hogy mindenkinek elmondjam, hogy megérkeztünk, hogy jól vagyunk és hogy minden eléggé, szükségképpen, megfelelően, vagy ahogy nekik fogalmaztuk – nagyon is remek! Dehát hogy is mondhatnánk, hogy remek, amikor még csak most érkeztünk? Vannak dolgok, amik tényleg jók, kétséget kizárólag, egyértelműen jók. Például az idő. Meleg van. Mindig. Legalábbis itt, délen. Ezért is estem annyira kétségbe az első napokban Las Palmasban. A reptér a sziget közepén van, onnan másfél óra Las Palmas, a főváros. Hézagos nyelvtudással, szerzett, kért segítséggel és térképpel végül odaérkeztünk a youth hostelbe, ahol Mily várt minket. Vagyis Bea. Mert itt ezen a néven ismerik a többiek. Én még Milynek hívom, mert így ismertem meg évekkel ezelőtt Pesten. Már nem is tudom, hol és mikor. Valamelyik pesti buliban, valamelyik éjszaka. Akkor már neki és nekem is megvolt a gyerekünk. Mindketten egyedül neveltük.

De most itt vagyunk egy turistaközpontban –  – mondom magamnak sokadszor.
Ne várj sokat! Hiszen ez egy olyan ország, ahová nyaralni biztos nem jönnél!
Élni, na, az más. Itt élésre megfelelő lehet. Hiszen meleg van, nincs túl messze Európától, befogadó és kedves népessége van, és Európai Unió, ami végül is a munkavállalás miatt és egyéb, gyakorlati dolgok miatt, nem árt. Na meg vannak itt ismerősök, sőt, most már barátok! Mily, azaz Bea, és Hajniék. És új barátok is.

És csak nézem a kihalt tájat, a kopár sziklákat, azt, ahogy minden olyan szürke és barna. A legtöbb dolog valójában a szürke valamilyen árnyalata. Már a felhők közül látni lehetett a nagy szürkeséget, bár akkor még elragadott a pillanat nagysága, a gondolat, hogy ez egy megismételhetetlen, történelmi pillanat az életünkben. Először szállunk le a szigetre, amely az életünk lesz ezentúl, az új otthonunkra. És mikor megcsikordult a kanari2gép kereke a szürke betonon, hangosan odaszóltam Levinek:
– Gratulálok! Ezennel kanáriai emberke lettél! – és mind nevettünk. Azóta megtudtuk, hogy a kanáriaiakat egyszerűen csak kanárióknak hívják. De magunkat még nagy túlzással sem hívhatjuk, évtizedek múlva sem kanárióknak… A beilleszkedés sokáig tart. Vagy talán sosem ér véget. Majd. Ha tényleg be akarunk majd illeszkedni.
És a szürke és barna halvány váltakozását nézem. Nézem, ahogy vágtázik a busz, kanyarog, ahogy a tenger is csak szürkének néz ki. Levi lelkes, végig arról beszél, hogy a hely nagyon emlékezteti a Minecraft nevű számítógépes játékra, ahol minden csak kockákból áll és a sivatagban és a kövekre tud várat építeni.
– Remek – mondom, sokkal inkább magamnak, mint neki. Igyekszem nem mutatni a pánikot, ami rámtört, amint megérkeztünk. Hol vannak a nagy pálmafák, a kék tenger, a dzsungelek, a papagájok? Jaj, megannyi kérdés! De leginkább, hogy miért nem olyan minden, mint a képeken az interneten? És úristen, mit fogunk mi itt magunkkal kezdeni?

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s