belső kertem

6a00e54fcf7385883401a510fff378970cÉn újrakezdem. Igyekszem a belső folyamatokra figyelni, nem a külső körülményekre. Nem szerencsét próbálni megyek, és nincs is szükségem szerencsére, amit annyian kívánnak. Szerencsére és kitartásra az otthoniaknak van szüksége. Nekem türelemre, bizalomra és időre van szükségem. Türelemre magamhoz, bizalomra, hogy újra bízni tudjak az emberekben és az intézményekben és időre, hogy az idegrendszerem helyreálljon. Persze némi pénz sem árt. Jó az is, ha meleg van és süt a nap. Meg ha demokrácia van. De Európában, tőlünk nyugatra mindenhol, de még talán keletre is mostanában több a demokrácia és az igazságosság, mint nálunk. Szóval majdnem mindegy hova megyünk. Csak menjük.
A belső folyamatokra koncentrálok. Önmagamra. Amilyennek magamat látom. És milyen is vagyok? Sarokbaszorított, idegbeteg, kikészült, türelmetlen, bizalmatlan, kiégett. Amit a tükörben látok, sokkol. Nem ilyen akarok lenni. Nem is voltam… sosem voltam ilyen! Lelkes voltam és bizakodó, és szerettem mindenkit és bíztam mindenkiben. Most meg, csak hogy a nyugalmam megőrizzem, csak hogy legyen motivációm felkelni reggel, csak hogy bízzak az emberekben, ehhez is annyi de annyi energia kell!
Belülre koncentrálok: mi lett velem? Mi evett meg ennyire? Én, aki két főiskolát végeztem levelezőn miközben dolgoztam, én, aki egyesületet hozott létre, miközben dolgozott, miközben gyereket szült, én, aki sikeres voltam minden körülmény ellenére a civil szektorban támogatás nélkül, én, aki saját tudásból felépítettem egy szervezetet, körbeutaztam Európát, új szakmát alakítottam ki, én, aki a gyerekemet egyedül is lelkesedéssel neveltem, én, aki az egész oktatást meg akartam változtatni az országban, én, aki nemzetközi szervezetben is három hónap alatt igazgató lettem, én, aki a gazdasági válságban is egyre több támogatót szereztem a civil témákra. Én, akit mindig a flow hajtott, a szenvedély, hogy a dolgok jobbak is lehetnek és én majd segítek a dolgoknak, hogy jobbak legyenek. Én, aki toleranciára nevelést, környezeti nevelést tanítottam, aki mindig bízott abban, hogy a nonprofit szektor és az egyes ember képes megváltoztatni mindent. Én, hova lettem?
Belülre nézek. Látom magam, ahogyan kialakítom önmagam. Még csak tinédzser vagyok. Lerakok egy cölöpöt, egy biztos pontot: ez jellemző rám. Kreatív vagyok. Igen, ez jellemző. Aztán keresek másikat és másikat. Lelkes vagyok. Bízom. Szeretek. Sokat beszélek. Satöbbi és satöbbi. Lassan egyre több a cölöp, a biztos pont, ami a nagy sötétségben, a tinédzserkori ki-vagyok-én-valójában nagy űrét lassan tölti meg. Egy pont, aztán egy másik. A kettő közé ékelődnek az értékek. Mi a fontos nekem, miben hiszek? Soha ne ártsak senkinek. Az életemmel segítsek. Satöbbi és satöbbi. A Alice_and_the_Flowers_by_sugarcreamcölöpök már láthatóak mások számára is. Az értékek, amelyek szerint élek. És összejövünk. Barátok, akinek hasonlóak a cölöpeik. Hasonlóak az értékeik, vagy csak az idő és a tér sodort egy helyre egy időben és megismerve egymást, tetszett a másik kertje. Igen, én is akarok a kertembe egy ilyen virágot, szeretnék egy ilyen oszlopot. És máris van közünk egymáshoz. Aztán az oszlopok közé kerítés kerül. Mert már olyan sok az oszlop, hogy egymáshoz érnek. Egyre több és több. És egyszer csak azt látom, hogy a kertem, amit magamnak, magamból építettem, egy zárt tér lett. Egy olyan világ, amelyen belül és a közelében sokan vannak, barátok, ismerősök hasonló kertekkel. De teljesen mások nincsenek. Ekkor állok először fel a kerítésre. Jé, mondom, ez egy kerítés lett. Egy kerítés, ami nem csak a kertem keríti be, nem csak engem véd meg a kintiektől, hanem el is különít, be is zár, amely mögé bezártam magam. A kerítés tetejéről csak a nagy semmi látszik. A sötétség és benne valami motoszkálás. Mintha lenne ott valami. Biztosan tudom, hogy vannak mások, más keretekkel és vannak nagy parkok is, amelyeket közösen, szabadon lehet használni. És amint erre gondolok, a keretem egyre szűkebbé válik számomra. Pedig szép a kert. Szeretem. Ezer és ezer óra munkával építettem. És tudom, hogy mások is szeretik. Szeretnek a kertemben lenni, felülni a hintaágyra, este mécsest gyújtani, az összegyűjtött zenéimet hallgatni. Én is szeretem. De a körülmények, a híradó, az adóhivatal, a szomszéd és megannyi más idegen hang egyre többet kopogtat, egyre inkább zaklatnak, dübörögnek. Már nem hintázhatok szabadon, már megint tele a postaládám a számlákkal, melyek foglalkoztatni akarnak, melyek időt és pénzt rabolnak, melyek nem is igazságosak. Reklámok, politikusok, hírek és híradók, levelek és csekkek, melyek dörömbölnek, melyek egyre hangosabbak, melyek lassan szorítják a kertem egyre szűkebbé, melyek nem engednek ki, melyek sűrű felhőket torlaszolnak a kapu elé és a fejem fölé.

De nem, nem szabad a külső dolgokra gondolnom! És lemondom a tévét, és nem nézek többé híradót, és becsukom a szemem a reklámokkor, és hónapokig gyűjtöm az erőt, hogy kinyissam az adóhivatal levelét. De így nem maradhat. Nem tudom az időt megállítani, megkövesítve egy sziklává alakítani a kertben, a szőlőtőke árnyékában.

És ekkor elhatározom, hogy kilépek a kertből. A kertből, amit szeretek, amelyet mások A_life_less_ordinary_by_toinjointsis szeretnek. Egyre többször mászom fel a kerítés szélére és nézek a távolba. Igyekszem elkerülni azt az illúziót, hogy higgyek abban, hogy valahol máshol jobb. Ne azért akarjak menni, mert máshol jobb. Azért akarjak menni, mert kíváncsi vagyok. Nyitott és kíváncsi. Tele életerővel, lelkesedéssel, optimizmussal. Tele kreativitással és örömmel. Nevetéssel és energiával. Azért akarjak menni, hogy megint olyan legyen mint régen. Hogy megint fiatalnak érezzem magam, hogy megint legyen kedvem kertet építeni. Valahol máshol, új és régi oszlopokat lerakni magamnak.

És döntök. Megyek.

Persze arról most itt nem szólok, hogy egyedül nem mertem volna. Hogy kellett hozzá egy társ, egy új ember, aki nemrég lépett a kertembe, egy férfi, aki minden körülmény mellett, minden összesűrűsödött felhő alatt ült mellettem a kertben a hintaágyon. Vele, együtt, fogva a gyerek kezét készülünk az ugrásra.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s