Levi és a halak

1003963_10151519007001915_35698286_n– Levi figyelj ide légyszi egy kicsit! – mondom Levinek és a szobájában a második fiókot kihúzom és a benne lévő dolgokat mutatom – itt vannak a hosszú ujjú pólók és az alsónadrágok, meg a zoknik. Légyszi tartsál rendet.
– Jó, de ezek most már úgysem kellenek.
– Nem akarsz ilyet hordani?
– Minek, anya? Hiszen annyira meleg van. Elég egy fürdőgatya egész évre! – és máris fordul el, nézi a halacskáját az akváriumban és a rákokat, amelyeket az előbb kivett a műanyag üvegből és puszilgatta őket.
– De ne puszilgasd megint a rákot, légyszi! – mondom, ahogy nézem a kezét, amint a rák után nyúl.
– De miért nem? Hiszen olyan cuki!!! – és hangja ellágyul, arca megnyúlik, ahogy magyarázza nekem a rák cukiságát. – Nagyon cuki nézésük van a rákoknak! Ma láttam egy nagyon édeset, ilyen volt: – és szemöldökét felvonja, száját legörbíti – azt hagytam is, nem fogtam ki. A rákok olyko-olykor – és ahogy mondja csodálkozom a szavai változatosságán – érdekes arcot vágnak. A másiknak három nagy szál nőtt ki a szemöldökéből. Nagyon cukik!
– Neked vannak a legcukibb á535020_1405426913016906_1689714419_nllataid -mondom, mert már napok óta ezt hajtogatja.
Nagy hullámokban tör rá Levire a beszélhetnék. Délután egész estig kint vagyunk a tengerparton. Legtöbbször Patalavacán, ami azt jelenti, egy „tehén patája”. Ez egy sziklákkal körülvett partszakasz, amit mindig ugyanazon az úton közelítünk meg, egy sziklás részen, ahol ha épp dagály van, akkor igencsak nagy feladat átvágni a hullámokon és a sziklákon. De épp ez a lényeg. Patalavacán vannak a legnagyobb hullámok a közelben. Legalábbis a legnagyobbak, amik itt, dél Gran Canárián vannak. Gergő, és korábban Levi is a hullámokon body boardoznak. Amolyan szörfféle dolog ez, amit már 17-20 euróért lehet kapni. Gergő egyik nap hazaállított vele.
– Most, hogy már van lakásunk, kell hogy legyen body boardunk is! – mondta  büszkén – még egy matricát is szereztem rá, csak neked! – mutatja és mosolyog, mint egy gyerek az új játék vásárlásakor. Mindenre, amit vesz, és amire lehet, rátesz egy Greenpeace-es matricát. De nincs vízálló Greenpeace-es matricánk, így szerzett egy sellőset.
– Csak neked! Hogy legyen kedved neked is boardozni – mondja nekem.
De leginkább Gergő és Levi használja, együtt vágják a hullámokat a vízben. Folyton hátrasandítanak, aztán amikor jön a hullám, akkor felugranak a tetejére és hasalva a boardra vagy csak a mellkasukat boardnak használva kicsúsznak a partra. Olyan erős a hullám, hogy ez a legveszélyesebb partszakasz a környéken. A norvég nénikék gyanútlanul sétálgatnak félmeztelen – mert itt szinte mindenki monokinizik, kivétel én! – a térdig érő vízben, mikor rájuk tör a két méteres hullám. Vagy nem is kell méteresnek lennie, mert egy félméteres hullám is olyan erős, hogy lerántja a lábukról a néniket és arcon csúszva végigtolja őket a homokban. A vöröskeresztes baywatch-os fiúkák meg rohanhatnak narancssárga kis gatyójukban megmenteni a nénikéket.1000346_10151610056561915_1525217076_n
Nos, itt töltjük a délutánokat mostanában. Gergő hullámokat hasal, Levi meg az új hálójával fogdossa a mini halakat és a rákokat a sziklák között.
– Meg kell ismerkedniük az arcomat a rákjaimnak! – mondja Levi otthon, amikor a kis akváriuma fölé hajol. Végülis nem lehet lebeszélni arról, hogy hazahozza a halakat. Így levágtuk a nyolcliteres vízespalack tetejét, ő meg elkezdte belegyűjteni a kishalakat, köveket, moszatokat, rákokat. Most meg csak beszél és beszél.
– Nézd, anya! A rák evett! Nézd, ilyen arcot vágott a hal! Csináljak nekik saját házat? – és én arra gondolok, hogy régebben is ennyit tudott beszélni? Vagy csak most, hogy több órán át, délutánonként magában áll a parton és halászik, benneragadnak a szavak, hogy estére kiömöljenek belőle?
– Dehát napközben is beszél – mondja Gergő – magyarul beszélt az orosz kisfiúhoz, meg a norvég fiú is beszélt hozzá angolul – hihetetlen, hogy milyen jól beszélnek a norvég gyerekek angolul! – és több kislány is spanyolul.
– No meg az óceánhoz is beszél néha – bólogatok.
– Igen, szembefordul és csak mondja és mondja. De mit is?
– Ki tudja…
És nézünk egymásra Gergővel és arra gondolok, hogy mi most már tényleg, végérvényesen felnőttünk és ezt már sosem érthetjük meg.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s